Gyakori kérdések

Minden, amit a független szakértői átvizsgálásról tudni érdemes

Az állapotfelmérés során átfogóan megvizsgáljuk a kiszemelt gépjárművet. Ellenőrizzük többek között a karosszériát és a fényezést, a futóművet és fékrendszert, a motorteret, az utasteret, az elektronikus rendszereket és a jármű extráit. A vizsgálat része a műszeres diagnosztika, valamint – amennyiben a körülmények lehetővé teszik – a próbakör is. A tapasztaltakról részletes dokumentáció készül.
Az esetek többségében az autó aktuális helyszínén, az eladónál végezzük el a vizsgálatot. Így nincs szükség arra, hogy az eladó az autót külön szervizbe vagy vizsgálóhelyre szállítsa.
Nem feltétlenül. Az ExpertCar szolgáltatása akkor is igénybe vehető, ha a vásárló nem tud személyesen jelen lenni. Ilyenkor mi megyünk ki a gépjárműhöz, elvégezzük a teljes vizsgálatot, fényképekkel dokumentáljuk a tapasztaltakat, majd részletesen tájékoztatjuk az ügyfelet az autó állapotáról. Ebben az esetben az állapotfelmérés díját előre kell rendezni.
Nem kell szabadságot kivenned, több órát utaznod vagy akár több száz kilométert megtenned egy olyan autó miatt, amelyről később kiderülhet, hogy nem megfelelő. Mi előzetesen átvizsgáljuk a járművet, dokumentáljuk az állapotát, és a tapasztalatok alapján segítünk eldönteni, hogy érdemes-e személyesen is megnézned, illetve megvásárolnod.
Igen. Az állapotfelmérés részeként műszeres diagnosztikát is végzünk. A lehetőségektől és a jármű típusától függően ellenőrizzük a vezérlőegységeket, a tárolt hibakódokat és az elérhető élő adatokat is.
A kilométeróra-manipuláció gyanújának feltárásában a diagnosztikai adatok és a jármű különböző vezérlőegységeiben tárolt kilométeradatok is segítséget jelenthetnek. Ezeket összevetjük a rendelkezésre álló információkkal. Fontos azonban, hogy 100%-os bizonyosság minden esetben nem garantálható.
Igen, az autó alsó részeit is ellenőrizzük, amennyire a helyszíni körülmények lehetővé teszik. Vizsgáljuk az esetleges sérüléseket, korróziót, szivárgásokat és az alsó részek általános állapotát. Ehhez szükség esetén tükröt, világítást vagy kamerát is használunk.
Márka- és típustól függetlenül végzünk állapotfelmérést. Hagyományos benzines és dízel autók mellett hibridek és elektromos gépjárművek vizsgálatával is foglalkozunk.
Nincs olyan életkor, amelynél egy autóra automatikusan azt lehetne mondani, hogy jó vagy rossz vétel. Egy idősebb, de megfelelően karbantartott autó sok esetben jobb választás lehet, mint egy fiatalabb, elhanyagolt példány. Nem az évjáratot, hanem az adott autót kell megvizsgálni.
A rendelkezésre álló információkat természetesen figyelembe vesszük, azonban nem minden fizetős járműtörténeti adatbázis információját tekintjük automatikusan bizonyítéknak. A hirdetés adatait, a dokumentumokat, a jármű állapotát és a diagnosztikai információkat együtt érdemes értékelni. Az előszűrés nem tartalmaz fizetős járműtörténeti lekérdezést.

Nem találtad meg a válaszod? Írj nekünk bátran.

Bármilyen kérdésed van, keress bizalommal bármelyik elérhetőségemen. Telefonon, e-mailben vagy a kapcsolatfelvételi űrlapon keresztül is szívesen segítek.

További segítség

Nem találtad meg a választ? Így éred el a szakértőnket

Ha olyan kérdésed maradt, amire itt nem találtál választ, keress minket bátran. Akkor is szívesen segítünk, ha még csak most kezdted a keresést, és nem tudod, melyik szolgáltatásra lenne szükséged.

Telefonos egyeztetés

Hétfőtől vasárnapig 8:00 és 20:00 között hívhatsz. Ha nem vesszük fel, visszahívunk, amint tudunk.

Kapcsolatfelvétel

E-mailben, WhatsAppon, Viberen és Messengeren 0–24 órában küldhetsz üzenetet. A megkereséseket a lehető leghamarabb feldolgozzuk.

Időpont foglalás

Ha időpontot szeretnél, a kapcsolat oldalon néhány adat megadásával gyorsan el tudod küldeni a megkeresésedet.

Időpont és fizetés

További gyakori kérdések

Munkánk során számos kereskedővel és szervizzel találkozunk, de az ExpertCar működése független az autó értékesítőjétől. A célunk az, hogy az ügyfél objektív képet kapjon a kiszemelt járműről.
Budapesten a kiszállás díjmentes, 50 km-ig pedig az állapotfelmérés díja tartalmazza a kiszállást. E fölött 100 Ft/minden megtett kilométerrel számolunk oda-vissza. Kecskemét, Szolnok, Cegléd, Vác, Jászberény, Gyöngyös, Dunaújváros és Székesfehérvár esetén egységesen 5 000 Ft a kiszállási díj.
Érdemes minél hamarabb jelezni az igényt, különösen akkor, ha egy konkrét hirdetésről van szó. A jó használt autók gyorsan gazdára találhatnak, ezért nem célszerű napokig várni az átvizsgálással.
A legjobb időpont a vásárlás előtt. Ha még nem fizettél foglalót, nem írtad alá véglegesen az adásvételt, és nem utaltad el a vételárat, sokkal egyszerűbb visszalépni egy problémás autótól.
Igen. Meglévő gépjármű esetén is kérhető állapotfelmérés, például ha bizonytalan vagy az autó műszaki állapotában, nem érted a hibajelenséget, vagy szeretnél egy független szakmai véleményt a javítások előtt.
Az átvizsgálás során feltárt hibák alapján segítünk felmérni a várható javítási igényeket és költségeket. Ez különösen fontos vásárlás előtt, hiszen nem mindegy, hogy kisebb esztétikai hibáról vagy akár több százezer forintos javításról van szó.
Igen. A vizsgálat eredményét dokumentáljuk, és a feltárt hibákat, észrevételeket, valamint az autó állapotát az elkészített állapotfelmérésben rögzítjük. Szükség esetén fényképes dokumentáció is készül.
Az állapotfelmérés egy adott időpontban, az adott körülmények között tapasztalható állapotot rögzíti, ezért nem jelent garanciát minden később jelentkező meghibásodásra. A cél az autó aktuális állapotának minél pontosabb és objektívebb bemutatása. Ettől külön szolgáltatás az általunk átvizsgált autókhoz köthető DEFFEND használtautó műszaki garancia, amelynek feltételei és díja az adott jármű paramétereitől függ.
Nem. Az ExpertCar által készített állapotfelmérés nem igazságügyi szakértői vélemény, és önmagában nem helyettesít igazságügyi szakértői vizsgálatot vagy hivatalos szakvéleményt. Jogi vagy peres ügyben megfelelő jogosultsággal rendelkező szakértő bevonása indokolt.
Mert egy használt autó megvásárlásakor könnyű elveszni a szép külső, a jó felszereltség vagy az eladó által elmondottak között. Egy független szakértői átvizsgálás segít abban, hogy a döntést az autó tényleges állapotának ismeretében hozd meg. A cél egyszerű: segítsünk elkerülni egy rossz döntést.